A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kovács Béla. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kovács Béla. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. október 30., hétfő

Azok a hetvenes évek...

Persze régen minden szebb volt, főleg mi, akik sokkal fiatalabbak voltunk
de azért volt ami tényleg szebb/jobb volt. Pl. volt kétévente Kőszegi Szemle, ahol az elmúlt két év műsorait, filmjeit nézték meg szigorú ítészek és lelkes gyerekcsoportok.
1976 az első, próbaszemle ITT a szemlék versenyprogramja
És abban az időben dolgozott a gyerekműsorszerkesztőségen, sőt a Kőszegi Szemle szervező stábjában BUZÁSI PÉTER, akkor felvételvezető és lelkes fotós és ami a legjobb, hogy mostanában felment a padlásukra és kinyitotta azokat a bőröndöket, ahol a régi negatívokat őrzi... és nem csontvázak, hanem csodás régi képek hullottak ki, ez még csak az első hirtelen felindulásból bescannelt pár kép.

Varga László, Nagy Richárd elnök
A legelején annyira lelkesek voltunk, hogy már egy év múlva 1977 -ben is volt Szemle azután kezdődött a kétévenként
Gothár Péter rendező a gyerekekkel
"Égi csikón léptet a nyár" szerkesztő. Takács Vera
a szakmai tanácskozás
Csukás István író, a vitavezető, Katkics Ilona a Szemle igazgatója
Komoly szakmai tanácskozások voltak, komoly jegyzőkönyvek várnak feldolgozásra, az 1976 - os szemlén még a Kőszegi Vár pincéjében tartottuk ezeket a megbeszéléseket.
Somhegyi Béla, Szabó Attila, Kovács Kati, Takács Vera
nem ítélkezni! ez a hetvenes évek, még mindenki dohányzott.
Reisz Judit, Kopper Judit, Halmos Béla, Trencsényi László
Pápai Lajos a gyerekosztály vezetője, É. Szabó Márta
A szemle munkájában pedagógusok, pszichológusok és a tömegkommunikációs Kutató Intézet munkatársai is részt vettek. A fenti egy kis vegyes csoportkép.

Fontos esemény volt az esti csevely
Csukás István, É Szabó Márta,
Sándor György közművelődési igazgató,
Kovács Béla a Gyermek és Ifjúsági Főszerkesztőség vezetője,
 Bálint Ágnes
és végre egy jó kép Petrucz Miklósról, a legendás gyártásvezetőről, aki  nélkül...
A tv legendáriumban Petrucz írásai
Petrucz Miklós
Gáspár István
és ha már a privát szférába jutottunk, gyerekosztályosoknak, sőt öreg gyerekosztályosoknak végre egy jó kép Gáspár Pistáról, első mentoromról akiről a legtöbb legenda történet keringett még nem sokkal ezelőtt. 
én is említem az idén tavasszal Bálint Ágnes Emlékházban tartott osztálytalálkozón

2016. június 18., szombat

Magyar Örökség Díjban részesült: Bálint Ágnes mesevilága

 2016. június 18.-án zajlott az oklevelek ünnepélyes átadása a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében.
http://www.magyarorokseg.hu/aktualitasok#junius

Magyarországért Alapítvány kurátorai úgy határoztak, jeles bizottságot kérnek fel arra a célra, hogy együtt munkálkodva a „Magyar Szellem Láthatatlan Múzeumát” létrehozzák. A Magyar Örökség és Európa Egyesület által ezen szándék szellemében megerősített bizottság 2016. június 18-án a Magyar Tudományos Akadémia Dísztermében kinyilvánítja, hogy az arra méltó 
BÁLINT ÁGNES MESEVILÁGA MAGYAR ÖRÖKSÉG,
amiről ezen oklevél bizonyságot tesz.
Bálint Ágnes nevét az Aranykönyv őrzi.

A díjat átvette: Dr. Sárváryné Németh Ágnes és Dr. Németh Anna, Bálint Ágnes lányai

Átadó: Dr. Takács József
 
 Bálint Ágnes méltatására engem kértek fel

2014. június 25., szerda

Hogyvolt 1987

Nagy Gyurinak - örömömre - gyakran eszébe jutok, amikor a hogyvolt egy egy adását készíti. Most az 1987. év volt a téma, amikor is A VILÁG LEGROSSZABB GYEREKE  megnyerte a Kőszegi Szemén a közönségdíjat. Kovács Robi még külön színész díjat is kapott, de ahogy az adásban mesélte, egyáltalán nem volt 8 évesen tisztában azzal, hogy itt egy verseny folyik, csak örült a közönség találkozóknak, a sok hírességnek, az utazásnak, szóval a bulinak. De így is van ez jól

de térjünk vissza a mai tévé felvételhez
egy kis privát
Nagyon nagyon örültem, hogy Rátonyi Kriszti a bejáratnál várt 
és Gaskó Balázs is ideszaladt, hogy lásson :) és az elmaradhatatlan Papp Feri, aki a műsor része és a mi életünké is volt 10 éve, Képben vagyunk és Pipitér időkben, láttam, hogy készített képeket a telefonjával, amiken én is rajt vagyok, de a képeket még nem láttam, ha előkerül ide beszúrom.
Gaskó Balázs, Rátonyi Kriszti, Papp Feri, Takács Vera
előkerült a kép:)