A következő címkéjű bejegyzések mutatása: habos kakaó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: habos kakaó. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. április 16., szombat

1951 - Első nemáldozás haboskakóval

Csigalassúsággal, de írok valamit, aminek 60 év, 60 kép a címe. még 5 éve kezdtem el, a 60 év örömére. Nehéz. Minden évnél csak egy képet lehet felhasználni és írni max. egy oldalt. Most tíz évenként az első év sztoriját rakom ide.Miért pont azt az évet? Ki tudja?
Az első 10 évből: 1951


1951
Első áldozó

Itt Papával és Zolival a boglári régi szépséges állomás előtt állunk.
Abban az időben, ott laktunk.

Abban az időben, a rendes szülők - biztos ami biztos - járatták hittanra a gyereket. És az iskola is engedte, szóval a vasutasgyerekek jártak hittanra. És aki hittanra járt -katolikus - annak áldoznia is kellett.
Sokáig készültünk az első áldozásra. Ruhát kellett csinálni, szépet, fodrosat, majdnem olyan szépet, mint egy koszorúslánynak.
Azt mondták, hogy előtte meg kell gyónni a bűneinket. Nagyon törtem a fejem, hogy mit is kellene bevallani. Hatévesen. Mégis, valamit kell. Hogy néz az ki, hogy az embernek egy árva bűne sincs. És, gyónás nélkül nem részesülhet a hét szentség egyikében.
Már nem emlékszem, hogy végül is mit gyóntam meg, de az áldozás az két okból is nagyon emlékezetes.
Először is nem áldoztam. Ugyanis még az elején elájultam. Az éhségtől.  Mert azt is a lelkünkre kötötték, hogy nem szabad enni, hogy tisztán vegyük magunkhoz Jézus testét. Rendben van, de én mindig úgy kezdtem a napot, hogy megittam a tejeskávémat. Ráadásul elkéstünk, mert az egyik fodor leszakadt, vagy elfelejtettük hányra kell menni, vagy direkt rossz időt mondtak nekünk.. mindegy is, rohantunk, lélekszakadva, és utolsó pillanatban értünk oda, és izgultam, és nem ehettem, és az apáca betuszkolt a többiek közé, na végre, .. a többire nem emlékszem. Elájultam. A szertartás végéig ott hevertem a sekrestyében. Áldozatlanul.
Persze az áldozás utáni ünnepi reggelire már feléledtem. Kakaót adtak…kakaót!!, tejszínhabbal!!, addig olyant még nem is ittam, és a Zoli sem, a másik vasutasgyerek, aki mellettem ült, és nekünk bizony nagyon ízlett, és kértünk még, meg még, kérdezték, hogy kérünk- e, és mi kértünk.
És a szülők majdnem elsüllyedtek szégyenükben, hogy milyen éhenkórász gyerekük van, még azt hiszik a többiek, ezeknek nem adnak otthon enni.
Kakaót! Mikor? Egy vasutasgyereknek..
A bérmálási kalácsból már nem ettem, mert addigra szakítottam az egyházzal