A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pályaválasztás. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: pályaválasztás. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. április 19., kedd

1971 - Vérfrissítés a bizalmatlaság idején

1971

Többen kerültünk a tévéhez ebben az időben. Pécsi Ferenc elnökhelyettes, a TV vezetője úgy vélte, hogy szükség lenne a vérfrissítésre. Fiatalokra, tele energiával, újító kedvvel. Abban az időben a szerkesztőségeket nagyobbrészt a feleségek uralták. Magasrangu állami, párt és szakszervezeti vezetők, katonatisztek feleségei. Zseniálisak és alkalmatlanok egyaránt. Pécsi fiatalítás címén beengedte a huszonéveseket, gyorstalpaló tanfolyamra küldte őket, és bedobatta a mélyvízbe. A szerencsém belesodort ebbe az áramlatba. Amint az törvényszerű, nekünk aztán semmi nem tetszett, minden poros volt, unalmas… felszámolhatatlan energiánkkal utáltunk mindent és mindenkit… ráadásul az utálatnál nem álltunk meg, hanem ötletekkel idegesítettük halálba a főnökséget, akik néhány kivételtől eltekintve nem szerették vállalni a rizikót.
Egyszerű szinte primitív példa:
Tanulóműsornak kaptam a pályaválasztási tanácsadót. Megnyugtattak: semmi gond, ez egy bejáratott műsor X. elvtárs a minisztériumból, őt kell meghívni, majd elmondja, amit tudni kell. De miért őt? Nemfiatal, nemmegnyerő. Azért se. Az ápolónő volt téma. Nosza hívjunk be kezdő, fiatal, szép lányokat, akik már ápolónők, ajánlják ők a gyerekeknek. Ráadásul a rendező Rajnai András, kidobatta az íróasztal-szék berendezést és helyes, akkor divatba jött, kis forgó fotelokat hozatott. A fotelok forogtak és lányok szépek, és egész ÉlŐ ADÁS alatt ringatóztak, vihogtak, sztoriztak, nagyon jó hangulatuk volt. Nekik! Meg nekünk is. Ellentétben a főnökséggel. Kikaptunk. Nagyon. /prémiumelvonás/ Indoklás: mi volt ez a komolytalan ringatózás? Kultúrbotrány! Persze, csak a minisztériumi előadó jelentett fel bennünket, mert megsértődött, hogy eltérően az évek óta szokásostól nem őt hívtuk. A műsort persze nem látták, de ment lefelé a leszúrás. Akkoriban az egész televízió a bizalmatlanságon alapult. Azaz adott volt egy szerkesztő, akit megbíztak azzal, hogy egy műsort készítsen el, de azért nem lehet csak úgy megbízni benne, legyen hát rovatvezetője, aki a körmére néz, de talán a rovatvezető is hibázhat, tehát neki legyen egy osztályvezetője, aki figyeli, mit csinál, na de ha az osztályvezető sem elég elővigyázatos? Akkor sincs baj, mert van egy főszerkesztő, aki határozottan képviseli és megköveteli az aktuális irányvonalat. S ha ő is meginogna,/ami persze szinte kizárt/ akkor van igazgató, aki abszolút megbízható és figyel. Felette aztán már csak az elnökhelyettes és az elnök állt. S közben láss csodát, mégis készültek műsorok még úgy is, ahogy mi ott lent, ’alkotók’ akartuk. Megvoltak a módszereink. és bizony a sok bába között… de a teher alatt nő… és a lassú víz nagyot ugrik…